Monday, March 17, 2008

Hartley-Merrill Screenwriting Prize Eredmények 2008

Sajtóközlemény
A 2008-as Hartley-Merrill Nemzetközi Forgatókönyvíró Pályázat magyarországi fordulójának nyertese a "Kiküldetés". Az idei forgatókönyvíró verseny magyarországi zsüritagjai Sára Júlia filmrendező, és Bacsó Zoltán operatőr, (a Filmjus képviseletében) Hutlassa Tamás es Odze György "Kiküldetés" című nagyjátékfilm forgatókönyvét választotta ki a pályázat idei nyertesének. A mű az 1983-ban rejtélyes körülmények között elhunyt ismert irodalomtörténész és mûfordító Elbert János halálának körülményeire ad lehetséges magyarázatot, miközben a fõszereplõ tragédiáján keresztül bemutatja a kor politikai légkörét, a titkosszolgálatok egymásnak feszülését, s a hatalmi rendszerrel bármilyen szinten kapcsolatba kerülõ emberek fenyegetettségét is.
A pályázaton második helyezett lett Németh Attila "Égigérő Bomba" című forgatókönyvével. Ez a mű a Budapesten született, késõbb az Egyesült Államokba költözött világhírû fizikus, Szilárd Leó életét és az atombomba feltalálását feldolgozó történelmi játékfilm terv.
Harmadik helyezett holtversenyben Dr. Patik László "Egy szuka" és Zakariás László "A Lada" című könyvével. Zakariás László könyve bájos, humoros mese egy titokzatosan eltûnt, majd ugyanilyen rejtélyesen elõkerült Ladáról, és a nyomozásról, amely megpróbálja kideríteni kik, és miért lophatták el a lakótelepen parkoló régi autót. Dr. Patik László "Egy szuka" című műve groteszk történet egy hajléktalanról, aki egy kutya különös segítségével rengeteg pénzhez és ezzel hatalomhoz jut, s akinek egyetlen vágya van csupán, visszahódítani régi feleségét.
A verseny következő lépéseként a nyertes Hutlassa Tamás és Odze György könyve továbbjut a nemzetközi fordulóba, melynek eredményhirdetésére Cannesban kerül sor a filmfesztivál idején. Az első három helyezett közül egy kiválasztott könyv részt vehet a Fade In forgatókönyves pitch fórumán.
2008. március 17.
Zakariás Eszter
Mátis Inez /Future Films/

2008 Pályázat Értékelése

Kedves Pályázók!

A 2008-as Hartley-Merrill Forgatókönyviró Pályázatra érkezett forgatókönyvek értékelése befejeződött. Az eredményeket a mai de legkésőbb a holnapi nap folyamán/márc. 17-18./ a Blogon illetve a filmes fórumokon közzétesszük.
Köszönjük türelmüket!

Üdvözlettel,

A Hartley-Merrill Pályázat magyarországi képviselete

Tuesday, February 12, 2008

Forgatókönyv minta



Thursday, January 31, 2008

Hartley-Merrill Eastern-European Achievements

2004 EASTERN EUROPEAN SCREENWRITING LAB
Karlovy Vary, Czech Republic
Master Instructor: Dr. James Ragan

ROMANIA
Tudor Voican – 2004 Eastern European Lab
Exchange
His script - Schimb Valutar/Exchange – will enter in production on August 15th of this year. The budget is USD $500,000.00 financed by the Romanian Center for Cinematography, Romanian National Television and the private production company, Ager Film.

CZECH REPUBLIC
Marek Epstein
Rhubarb
Rhubarb was produced, but has not been released. He is currently looking for funding for his second Hartley-Merrill Prize winning script.


SLOVAKIA
Laura Sivakova- The Taste Of Life-Name Change: Heaven, Hell…Earth

Laura completed 12 shooting days for her film, but stopped for a while because of a money shortage. The film is produced by Trigon Productions: they won an Emmy Award for the movie "Winton- The power of good.” Her producer is Patrik Pass. She does not know when she will continue. She tried asking Czech TV for help and Poland TV, because the cast is international; the leading actor is from Poland. She casted in Poland, Czech Republic and The Slovak Republic. The leading actors are Zuzana Kanocz -Slovak Republik; Bronislaw Wroslawski- Poland; Dagmar Blahova- Czech Republic; Dagmar Edwards – Slovak Republic; and she would like to cast the director of the Karlovy Vary Film Festival Jiri Bartoska whom she also says is a very good actor. In the movie will be also several dancing scenes, which will are cast by real ballet dancers from National Theatre of Slovak Republic. She hopes to continue so that next year she can release it.

CROATIA
Iva Kapetonivich-Red Danube
Iva is currently rewriting, and her script Red Danube is being reviewed by Dr. Linda Seger.

2005 EASTERN EUROPEAN SCREENWRITING LAB
Warsaw, Poland-Master Instructor: Syd Field
Suzana finished her first film the 72 Minute “The Silence.” Slovak TV is sending it on festivals. The film was awarded with three prizes – Best Actress and two to Zuzana for screenwriting and directing. She also was awarded the prize for Best Film of the Viegrad Countries (Slovakia, Czech Republic, Poland and Hungary) from the Czech Republic’s Minister of Culture. She was also recognized by the Festival for Children and Youth in the Czech Republic, and the Lagow Film Festival in Poland. Currently, she is writing for a television series, finishing her P.h.D. studies and working on a rewrite of her Hartley-Merrill Script The House.
Top - Zuzana Liová (Slovakia) chats with Eastern European Lab Instructor Syd Field at the closing ceremony.

SLOVAKIA
Zuzana Livona - TIBOR VICHTA AWARD

Zuzana Livona
The Silence
Slovak Republic, 2005Original Title: TichoDirectors: Zuzana LiováScreenwriter: Zuzana LiováEditor: Marek KráľovskýDir. Of Photography: Martin ŠtrbaAwards: Igric 2005 For Best Actress (Táňa Radeva); Premium (Zuzana Liová) – Annual Awards Of Literary Fund, Slovak Film Union And Union Of Slovak Television Workers

BULGARIA
Krasimir Kramilov

Krasimir’s winning script A Heart's Say is currently being read by a couple of European investors, who may or might not decide to put some money into it.

In the meantime, the latest script Salvation just advanced to the quarterfinals (top 25%) of the PAGE International Screenwriting Awards. This year 2,519 scripts from 39 countries compete for the prize.

CZECH REPUBLIC

The 2006 winner Vaclav Marhoul the former head of Barrandov Stusios is trying to find financing now for Tobruk, but is finding it to be difficult.

HUNGARY
Csaba Toth, Peter Gal

Last year’s winners, the writers of Weekend Csaba Toth and Peter Gal also won a screenwriting award at the Film.hu Pitch Forum in the fall of 2007. They also have attached a producer to their film and are beginning to work on a new script. Producer/Director-Writer team Peter Fazakas and Csaba Csurgo has finished shooting their Hartley-Merrill winning script, PARA during the fall of 2007. Previous winner, Mihaly Schwechtje is continuously making short films and completing his directing degree at the University of Film. His Hartley-Merrill winner script have found a producer and they have been working on the realization of the project.

Wednesday, January 23, 2008

Pályázat 2008

HARTLEY-MERRILL NEMZETKÖZI FORGATÓKÖNYVÍRÓ PÁLYÁZAT
2007-2008.

A Nemzetközi Filmművészeti Alap /Foundation for International Film Artists/ idén is meghirdeti
a Hartley-Merrill International Screenwriting Prize Nemzetközi Forgatókönyvíró Pályázatot, azzal a céllal, hogy támogassa a filmkészítés szempontjából rendkívül fontos forgatókönyvírók munkáját, a nemzetközi filmszakma előtt díjazza a nyertes forgatókönyvírókat, valamint elősegítse a forgatókönyvíró tehetségek felkutatását és támogatását.

David Puttnam, Robert Redford, Lina Wertmuller, Nyikita Mihalkov, Brad Radnitz és David Williamson közreműködése miatt ez a pályázat a világ egyik legbefolyásosabb forgatókönyvírói versenye.

A díjat 1989-ben alapították a Los Angeles-i RKO Pictures vezetői, Ted Hartley és Dina Merrill. Idén 13 ország vesz részt a nemzeti fordulókon.

Pályázati feltételek:

A pályázat minden országban a következő szabályok szerint zajlik:
Az egyes országok koordinátorai zsűrit választanak a filmszakma képviselői közül, valamint a Hartley-Merrill Pályázatot támogató szervezetek képviselői közül.

A kiválasztott zsűri - melynek névsora csak a pályázat eredményének kihírdetése alkalmával kerül nyilvánosságra - a pályázó személyek ismerete nélkül bírálja el a benevezett forgatókönyveket, melyek közül a nyertes könyv továbbjut a nemzetközi fordulóba.

A nemzetközi első helyezetteket értékeli az amerikai zsűri. Az általuk legjobbnak ítélt három forgatókönyv írója meghívást kap a Cannes-i Filmfesztivál ideje alatt tartott Hartley-Merrill Pályázat díjátadó eseményére, és sajtótájékoztatójára, továbbá pénzdíjazásban részesül.
Fődíj $5,000, 2. díj $3,500, 3. díj $1,500.

Ezentúl a nyertesek meghívást kapnak egy pár hónappal később megrendezendő los angelesi eseményre is, melynek alkalmával többek között lehetőségük nyílik az amerikai filmszakma képviselőivel való találkozásra és eszmecserére.

A magyarországi verseny első helyezettje a továbbjutáson túl bekerül a jövő év első felében induló Fade In nemzetközi online forgatókönyves piactér prémium szekciójába, ezzel kiajánlásra kerül számos nemzetközi producer és filmes döntéshozó számára, valamint a CEPF Central European Pitch Forum mezőnyébe /amennyiben az esemény megrendezésre kerül/.

Az idei magyarországi pályázat támogatói:

Future Films Kft.
Filmjus Alapítvány
magyar.film.hu
premierpark.hu
Mozinet magazin és Mozinet.hu
VOX Magazin
Hartley-Merrill Pályázat magyarországi képviselete

Pályázati feltételek:

A nemzetközi versenykiírás követelményei:
A pályázat bárki számára nyitott, aki legfeljebb egy megfilmesített nagyjátékfilm forgatókönyvével rendelkezik. Műfaji megkötés nincs. A Hartley-Merrill Pályázat minden, eddig még nem publikált nemzetközi pályázati anyagot elfogad.

Az elbírálásnál a következõ szempontok érvényesülnek:
-a történet illetve a karakterek fejlődése, eredetisége
-kulturális érték.

További feltételek:
A magyarországi pályázat írója vagy magyarországi születésű író vagy fontos kötődései vannak Magyarországhoz.
Egy pályázatnak maximum két írója lehet.
Korábbi nyertesek nem pályázhatnak.
Korábbi zsűritagok abban az esetben pályázhatnak, amennyiben nem vesznek részt zsűrizésben.

A pályázatoknak tartalmazniuk kell:
-Az egész estés nagyjátékfilm forgatókönyvét CD-n egy példányban vagy emailen elküldve
-Adatlapot /letölthető a http://www.hartleymerrill.blogspot.com/ oldalról vagy emailen igényelhető
-Szinopszist /maximum 1 A4-es oldal, a film rövid tartalma, ismertetése/
-Nevezési díj befizetését igazoló okmány fénymásolatát

Forgatókönyv formátuma: .rtf - rich text formátum
.pdf - Adobe Acrobat
A pályázatok a forgatókönyvben semmilyen formában nem tartalmazhatják az író nevét, kivéve a fedőlapon.

A fedőlap a következő információkat kell tartalmazza:
Író neve
Író címe

A pályázatokat az alábbi címre várjuk:
Future Films Kft., 1061 Budapest Székely Mihály u. 10. II/1. A borítékra kérjük ráírni: „Forgatókönyv Pályázat”!
Emailen: hartleymerrill@gmail.com emailcímen.


Nevezési díj: 7.500 Ft, amelyet az alábbi számlaszámra kérünk befizetni megjelölve a mű címét: Volksbank Hungary 14100244-76369849-04000004.

A pályázatok beérkezésének határideje: 2008. febr. 22.
Eredményhirdetés: 2008. március 17.

További információt a http://hartleymerrill.blogspot.com/-on hartleymerrill@gmail.com emailcímen lehet kapni.

A pályázat alapítása óta a magyar forgatókönyvírók a nemzetközi mezőnyben is jelentős eredményeket értek el.

1993-ban Enyedi Ildikó „Bűvös vadász” című forgatókönyve a nemzetközi fordulón első díjat nyert.
1997-ben és 1998-ban is magyar forgatókönyvírók – Czető Bernát László és Gárdos Éva - kapták a nemzetközi fordulón az első díjat.
2000-ben Szilágyi Andor a nemzetközi versenyben második díjat nyert.
2001-ben Szekér András „Hanna Wende”
2002-ben Toldy Csilla „Instant Karma”
2004-ben Hegedüs Bálint „Showtime” (nemzetközi negyedik helyezés)
2005-ben Schwechtje Mihály „Hőség” című forgatókönyve nyerte el a magyar pályázat első díját.
2006-ban Fazakas Péter és Csurgó Csaba „PARA” című forgatókönyve nyert első helyezést.
2007-ben Tóth Csaba és Gál Péter: „Weekend” című forgatókönyve nyerte el az első díjat.

A mai napig többek között a következő forgatókönyvek kerültek megfilmesítésre:
Enyedi Ildikó: „Bűvös vadász”
Czető Bernát László: „Rosszfiúk” (rendező: Sas Tamás)
Gárdos Éva: „Amerikai Rapszódia”
Fazakas Péter: „PARA”

A Hartley-Merrill Pályázat magyarországi irodájának alapvető tevékenysége, hogy biztosítsa az évente megrendezendő hazai verseny megszervezését, elősegítse a magyar forgatókönyvírók képzését, a filmkészítés iránt érdeklődő utánpótlás feltérképezését és támogatását.

Zakariás Eszter
a Hartley-Merrill Nemzetközi Forgatókönyvíró Pályázat magyarországi képviselője
hartleymerrill@gmail.com

Mátis Inez
Future Films
hartleymerrill@gmail.com

Friday, November 10, 2006

adatlap


Az adatlap kinyomtatva kitölthető.